Mochi. Már a szó is vicces. Amióta ismerkedem vele, egyre többször hangzik el a családban, így már nem cseng idegenül.

A nevénél már csak az állaga mókásabb, nyúlós puhaság, amit két nyelettel el lehet tüntetni, és különféle, finomabbnál finomabb töltelék lapul a duci golyókban.

Én itt Budapesten az egyik bevásárlóközpont keleti típusú éttermében kóstoltam először és gyakran visszajártam kimondottam a rizsgolyó miatt.

Aztán a hétköznapok ritkították az alkalmakat, és a minősége sem volt már olyan jó, mint az elején, így elszakadtunk egymástól a mochi és én.

Néhány hete valamilyen különleges konyhai alapanyag után kutatva bukkantam rá ismét az interneten az édességre, feltolultak az emlékek és azóta megállíthatatlanul, minden nap gyártom a gömböcöket. Lassan vállalható fotók is készülnek.

A blogot azért hoztam létre, hogy átadhassam az elragadtatásom ez iránt a kétfalatnyi nyúlós, rágós finomság iránt, amit ha megkóstolsz, egyből eldől, hogy barátok lesztek-e vagy látni sem akarod többé. Ha viszont ízlik, utána nagyon gyakran szeretnéd majszolni.